Amilyen jól alakult a KOE annyira rossz volt az utolsó verseny. De kezdjünk a KOE versenysorozat Kiskunlacházi versenyével ami a KOE East nevet viselte és itt elöször Diesel kategóriával bővült a sorozat kiírása.
A KOE egyben Dragracing és OB sorozat rész is volt. Tehát nyugodtan mondhatom, volt tétje az itt megszerzett pontoknak és a győzelmeknek. A kvalifikácón 10,838 volt talán a legjobb eredmény amit el tudtunk érni. Sajnos a leömlő fejlesztése nem hozta meg a kívánat hatást, sőt. Vasárnap hajnalra a Csapat új turbo-t rakott fel, had menjünk maximum powerrel.
Bevált, a kocsi folyamatosan 11s alatt tudott teljesíteni üzembiztosan. Az AP6 kvalifikációját meg is tudtuk így nyerni. Sajnos TDiTomi autója nem tudott most rajthoz állni ezért a pontversenyben elfoglalt helyét sem tudta megtartani. Végigmentünk a döntőben és Ponya ellen mentünk egy 10,82s időt ami új idő csúcsnak is számított nekünk és a kategóriánknak is. Az érdekesebb talán a 195 km/h állandónak mondható végsebesség megnövekedése 210 km/h-ra. Időben nem jelentkezett ez a javulás, de a N2O ( nitro ) jótékonyan megtette a hatását. 
Szentesi Pisti és a Kohári Zoli tanácsára megváltoztattuk a Super Final-ra a beállításokat a nitroval kapcsolatban. Már nem csak 3-4 hanem 1-2-3-4 fokozatban is volt nitro.
Az OB Super Finaljában volt egy – és nem túlzok ha azt mondom – az év számomra legizgalmasabb futama. A futamot Killer Bee és a Red Rocket Ellen mentük. Gyujtás problémák miatt nem volt 100 % a Honda, de így tudtunk menni egy szoros futamot vele. Az év közbeni vitáktól ami a mi beszélgetéseinket jellemezte mégis azt gondolom jelen pillanatban V. Sanyi a Magyar Drag sport meghatározó alakja és bajnoka 2009 ben. Mentünk ellene egy új csúcsot 10,419@213 
Sajnos mi kikaptunk és 3.helyzést értük így el az összetett OB super Finaléban.
A KOE Super Final nem 8-as hanem 16-os táblát használ. Mentünk itt minden kocsival. Porsche Techart és Sanyi LOW-011 Turbo-s Hondájával, no meg Jeff ( dragraning.ro ).
A legutolsó Jeff ellen az év futama volt a Csapat részéről. Új csúcsot sikerült itt is villantani : 10,3@213
. Azt gondoljuk egyenlőre ez méltó a KOE és a DragRacing rendezvényeihez ami a Magyar Drag Sport hírnevének öregbítésére vonatkozik.
Így döntőbe jutottunk, ahol sajnos motor hiba miatt verseny nélkül vesztettünk. Így lettünk 2.-ak a KOE Super Final-jában is!
Az utolsó versenyen sajnos több műszaki hiba és óvás is hátráltatta a versenyzésünket. Nem sikerül időben javítanunk és az OB I. helyét megnyertük a kategóriában. Az összetett értékelésben pedig 4. helyzettek lettünk.
GRATULÁLUNK minden helyzettnek és kívánunk nekik további sikereket a jövőjüket illetően.
JOE
Módosítás: ( 2009. október 04. vasárnap, 09:23 )